Az Ihlet Otthona

//Erik Dwoorak verspályázatára//

Messze földön híres, csodaszép dáliák,
Megkapják mind őket az erős daliák.
Messze földön nyílik sok virító virág,
Utánuk vágyakozik a kertészdiák.

Mit tegyek, ha én nem vagyok egy nagy vitéz?
Mit tegyek, ha nékem nem ad nőt Az Ítész?
Mit tegyek, ha még tulipánt sem találok?
Mit tegyek, ha eszem elveti az álmot?

Csak egy kéne nékem, csak egy árva virág,
Megváltozna számomra az egész világ!
Ó, csak egy kis satnya szegfű lenne nekem!
Az a satnya szegfű maga a szerelem!

Csoda módjára e kérést el nem veték,
A szerelmet kértem, és megadá az ég!
A kertészdiák csak örül szívdobogva,
Olyan ez néki, mint sivatagban rózsa!

Homokos pusztaság, forró itt a világ,
És e sivatagban sohase nő virág.
Ha kinő a virág, az hatalmas csoda,
A szerelem is az, sivatagban rózsa!

Csodák csodájára te eljöttél hozzám,
Egyetlen szerelmem, sivatagi rózsám!
Erre a csodára szívem nagyon büszke,
De van egy kis hátrány: A rózsán van tüske!

/Berkenye műve/

Márvány Magund

Jó napot!

Küldeném művemet, apró novellámat, a klánomról, a Jégtüskékről.

A klán, ahol élek

Márvány Magund vagyok. Sírkészítő. A Márványlak tulajdonosa. Ha én nem lennék, nem lehetne hova temetni a holtakat. Fontos törpe vagyok Ötbánya életében, a Jégtüskék életében. Ugyanis ők az én klánom.
Otthont ad nekem a Jégzug. Ez a kedves kis hely, mely olyan, mint Márvány Mirarilla nagymamám erdőszéli lakása: Egyszerű, nem nagy, mégis annyi minden fér bele, hogy azt el sem lehet képzelni. Például elfér benne az én Márványlakom is.
Ez a ház ősrégi ház, még az Öt Család előtt is itt állhatott. Klánom csak bérli, hiszen nem vagyunk a leggazdagabbak, amennyi pénzünk van, azt meg saját magunk fenntartására próbáljuk fordítani. E helyen gyülekeznek egy klánná Ötbánya művészei, költők, írók, szobrászok, festők, csepűrágók, no meg persze a sírgyártók. A sírgyártás nagyon fontos munka. A Jégzugban van a Márványlak, az én kis üzletecském, ahol mindenki számára szívesen adok sírhelyet, nagyon olcsón, beleszámolva az áfát is.
Ma reggel korán keltem. Mondtam magamban, ma elmegyek bevásárolni. Kiléptem a Márványlak (a sírkészítő műhely) ajtaján, egyenest a Jégzug aulájába. Nyugalom árad ebből az aulából, itt szoktunk pihengetni, társalogni, beszélgetni. Eszembe jutott, hogy a klánvezérnek jelentenem kell a sírkészítési ügyleteimről. Elmentem a Könyvek Termébe, ott sok könyv van, bár én nem szoktam olvasni, meg hát nem is tudok. Törpe vagyok, nem tudós! A Könyvek Terme végén van a vezéri iroda, ott jelentettem a vezírnek, hogy mit é hogy tettem az elmúlt időkben. A vezér egy Fellus Fanchea nevezetű ember, elég nyurga alak, biztosan nem tudná olyan jól készíteni a sírt, mint én. Indultam A Megvilágosodás Kertje felé, hiszen ebben a pompázatos ligetecskében van a Jegeskút, melyet én készítettem. Ez egy kék kőből faragott kis víztározó, itt torkom szárazságát ontottam. Találkoztam Szuzurannal, klánunk egyik legügyesebb költőpalántájával, aki nagyon jó költeményeket írogat, mindig megkérem, hogy olvassa fel nekem. (Mert olvasni nem tudok. De nem is kell egy törpnek olvasni tudnia! Egy törp legyen jó munkásember, nem holmi okoskodó bölcselkedő istentuggya mi a csuda!)
Észrevettem, hogy Berkenye, a kertészifjonc már megint nincs itt. Biztosan elaludt. Felrohantam az emeletre, itt vannak a szobák, és berontottam egy szobába. Akkor döbbentem rá, hogy az nem a kertészdiák aprócska otthona, hanem Draheré, a kedves hölgyeményé, aki oszlopos mindent tevő a társaságban. Átosontam Berkenyéhez, ahhoz a zöld ruhás elfecskéhez, aki ijedten ébredt fel. Mondtam neki, hogy ha törp lenne, rögtön felpofoznám, mert ha egy törp ilyen lusta, akkor az már nem is törp!
Az aulába visszaérve köszöntem Amor Hamennek és Albanach Lynchnek, akik a katonapoéták sorait erősítik. Jó barátok, és ember létükre egy kis erő is szorult beléjük. Mentem a kovácsoltvas kapu irányába, biccentettem a védő őrnek, Fargosznak, aki életét és vérét is feláldozná klánjáért, pedig egy fél-ork.
Mikor visszatértem bevásárló körutamról, Fellea Fanchea diplomata kisasszonnyal találkoztam, aki mindig megy valahová, ő már csak ilyen szorgos és minden lében kanál hölgyike. A Márványlakban pedig felvettem az újabb rendelést, egy sír készítése egy halott elf számára. Ej, ezek az elfek ilyen nyápic népek, könnyen halnak! Rhea Tortois a holttestet bebalzsamozta, bekenceficézte, én pedig faragtam ennek a gyenge elfecskének egy szép, díszes, levelekkel tupírozott sírt. Nem érdemli meg, de sokat fizettek érte a szülei.
No, ennyi volt az én egy napom. És mivel engem a klánban mindenki ismer, én is mindenkit ismerek a klánban, így az én napomba beletartoznak ők is, az én életembe beletartozik az egész klán. Az én életem, az én otthonom, és semmire sem cserélném el. (Na jó, ha adnak párszáz ezer aranytallért, meggondolhatom!)

Fellea Fanchea:

Tűz és Jég, ha összeér,
Egymás mellett meg nem fér.
A Tűz rögtön elalszik,
Jég helyén Víz leledzik.

Tűz, Jég egymást pusztítja,
Jég a Tüzet nem szítja,
Tűz a Jeget olvasztja,
és a Vizet marasztja.

Tűz és Jég, két ellentét,
Élvezd a Tűz erejét,
Nyáron lehűthet a Jég,
Mégis lehet ez a vég.

Tűz és Jég, az ihlető,
pusztító két nagy erő.
Ha Tűzbe mész, megéghetsz;
Megfagysz, ha mész a Jéghez.

Draher:

Keringő

Egyszer, a határon
Történt a bálon,
Hogy a tánc közepette
Társat cserélt két kicsi lepke.

Egyikük a nemes Jég,
Ki nagyon sokat bír,
Másikuk a heves Tűz,
Ki elevenen megfőz.

Saját társát mindük féltette,
Keresésükkel ment el az este.
Persze nem mindenkit kötött le
Eme csekély csere, csak őket, kettőjüket.

Elhangzott a felszólítás:
`Táncba emberek, lepkék, gyermekek!
Fiatal még az éj, gyertek, gyertek, gyertek!`
S Tüzet Jég szólítá meg:

`Nos, úgy vélem,
Egyedül maradtunk mindketten.
Nem lenn kedve esetleg
Egy keringőre énvélem?`

Saját párjukat elfelejtették,
És együtt éltek, míg
Előkerült az ő kicsi társuk
S boldogságuknak határát sem lelék.

Ám a tánc végén,
Mikor már minden alszik rég,
Elaltatta egymást
A Tűz és a Jég.

Esőcseppek
Jönnek-mennek,
Mind leesnek,
és elvesznek.

Volt egy lány, egy szőke lány,
belépett egy gyilkos klánba.
Rájött, hogy a gyilkos klánnak
e világban nincsen párja.

Ez a lány, e szőke lány
Tagja volt a gyilkos klánnak,
Az a klán, a gyilkos klán,
gyilkosa lett eme lánynak.

Hogy miért, hogyan és miért
ölték meg ezt a leánykát?
Mert a lány, a szőke lány
nem tudta tartani száját!

Mert a lányka, szőke lányka
a titkokat elpletykálta,
s mikor visszament a klánba,
mérges tőrt döftek hátába!

Fellus Fanchea: Ihlető szavak

Ihlető szavak

Mélyről jövő, apró szavak,
Fentre megy vagy lejjebb halad?
Ha süket vagy, lásd a jelem,
Ha vak vagy, hallj, és jöjj velem!

Ihlet, ihlet, apró szavak,
Nem megy el, hanem itt marad.
Ha néma vagy, adj jelt nekem,
Ha nincs lábat, szárnyalj velem!

Ihletőek eme szavak,
Egyik sem megy, nem is marad.
Ha nincs eszed, úgy is mondja:
Az élet nem habostorta.

Fellus Fanchea:

Hogyan lett a sivatag?
//Legendák a sivatagból//
Legenda a sivatagról

Hallottam egy mesét egy úrtól, mikor Pormederben jártam. Az úr a fogadóban ült, és néhány sör után kezdett bele ebbe a csodás történetbe.
Egyszer volt, hol nem volt, a Nagy Corvus- tengeren innen, a Vaspajzs hegységen túl, ahol a mágia mindennemű formája tiltott, volt négy torony. Ez a történet egészen az Érkezők előtt volt, az érkezők még meg sem érkeztek, sőt el sem indultak. Még el sem akartak indulni. Még azt sem tudták, hogy merre induljanak el. Azt se tudták, hogy elindulhatnának valamerre, nemhogy megérkezzenek. Egyszóval volt négy torony. Négy nagy torony, és ennek a négy nagy toronynak volt négy nagy ura. Négy torony volt, az egyik őrizte a Kaput, mindenek elejét és mindenek végét. A másik őrizte a Kertet, mindenek termőjét és mindenek zöld részét. A harmadik őrizte a mocsarat, a mocsarat, mely az élőlények bölcsője volt, s melyet a Víz táplált. A negyedik őrizte az említett vizet. Ugyanis a Tikkasztó Sivatag ekkor még nem volt. Ekkor helyette volt a Fullasztó Zuhatag, az örök víz, a feneketlen kékség, melynek mélyén rejtőzködik az Örök Lét Igazgyöngye. Ekkortájt a helyen, melyet mi Pormedernek nevezünk, mára már ismeretlen, csodálatos fajok élték életüket. És nem haltak meg, mert ott volt az Örök Lét Igazgyöngye. Röviden ÖLI. Ha ez a gyöngy eltörik, akkor a lényeket megÖLI. De hogy hogyan tűnt el a Fullasztó Zuhatag, s lett belőle a Tikkasztó Sivatag?
Történt egyszer, hogy a Négy Úr hirtelen összeveszett. Hogy min? Persze, hogy nőügy volt a vita oka. Hiszen mind szerelmesek lettek a Hamis Hangú Hárpiába. Szerették, imádták, de a nőszemély nem tudott közülük választani. Egy versenyt rendezett, melyben arra kérte a Tornyok Urait, hogy adjanak neki ajándékot, de olyat, amivel el tudják csábítani a szívét. Eljött a nagy verseny napja, és mindegyik torony ura azt hitte, hogy ő lesz a nyertes. Elsőként jött a Kapu Ura. Ő nem hozott mást, mint egy kulcsot, a Kapu kulcsát.
- Elhoztam Néked Az Kapuknak Kulcsát, hadd nyissam ki véle Szíved Lakatját.
A Hárpia elfogadta a kulcsot, egy láncra tette, s szíve fölé helyezte. Jött a Kert Ura. Ő egy virágszálat hozott, a legszebbiket és a leghatalmasabbikat az egész világon.
- Elhoztam Néked Az Szentek Virágát, hadd járjam el véled szerelmesek táncát!
A Hárpia elfogadta a virágot is, hajába tűzte, és táncolt a Kert Urával, táncolt, míg ki nem fáradt. Hátra van még két nagy úr, egyikük már elébe is lépett. A Mocsár Ura.
- Elhoztam Néked a Mocsárnak Bűzét, hátha megtöltheted a Lelkemnek Űrjét.
Egy üvegcsét fogdosott, melyben zöld bűz lebegett. A Hárpia egy puszit nyomott a Mocsár Urának arcára, aztán az üvegcsét elvitte, nehogy kiszabaduljon a szag. Jött a Zuhatag Ura. Ő nem mást hozott, ő elhozta az Örök Lét Igazgyöngyét.
- Elhoztam Néked az Életnek Gyöngyét, csak dalold el nékem a Szirének Énekét!
S a Hárpia belekezdett. Randa hangja azonban a Tornyok Urait teljesen megbolondította. Ez nem is volt elég! A magas és fals hang széttörte az üvegeket, többek között azt az üvegcsét is, melyben a Mocsár Bűze lakozott. A Bűz kiszabadult, és a Tornyok Urait teljesen beszagosította. Mind felmenekültek a tornyukba, de a Hárpia csak nem hagyta abba a nótázást. Nemcsak ennyi galibát csinált, hanem a vizet is megfertőzte, így a Torony Ura kénytelen volt a messzeségbe zavarni a Zuhatag átlátszó cseppjeit. A Negyedik Torony alatt végtelen űr tátongott. A Nagy Semmi. Tovább énekelte a Szirének Énekét, mely az egyetlen dal volt, amit ismert. Sajnos ez a dal nagyon hosszú volt. Addig énekelt, míg újabb katasztrófát idézett elő. A Negyedik Torony, noha urának volt elég gondja, hirtelen összeroppant, és leomlott. Apró porszemekké őrlődött, és szétszóródott a Nagy Semmiben. Helyén maradt a Tikkasztó Sivatag.
Hogy mi történt ezután? A Hárpia feleségül ment a Mocsár Urához, és ők lettek a legbüdösebb pár széles e Corvuson. A Hamis Hangú Hárpia legendáját mi más őrizheti legjobban, mint Pormeder egyetlen fogadója. S a meséből az is kiderül, hogy a tornyok urai nem azért zárkóztak be, mert fontos emberek és nagy nemes egyének, hanem azért, mert túl büdösek. Aki nem hiszi, szagoljon be hozzájuk! Itt a vége, fuss el véle.