A szürke köpeny-lény elejtése
Tullich Elvodug
Kora reggel keltem, őseim sírjához akartam menni leróni tisztteletemet. Út közben egy erdőn vezetett át útam, mely híres volt arról, hogy öreg fáinak göcsörtjeiben, felleli az utazó azoknak az arcát, akik ilyen-olyan módon az erdőben lelték haláluk. Ezeknek a helyeknek az emberi képzelő erő a kelleténél nagyobb rejtélyt kölcsönöz, de ugyanakkor tényleg lakják bizonyos rémek. Ezek egyike a szürke köpeny-lény, amely alakváltóként, áldozatai alakját felveheti, viszont kilépve az erdőből újra azzá az arctalan lénnyé változik, ami valójában.
Furcsállottam, amikor ezen korai órákban hozzám lépet egy kislány sírva nekem szüleit keresve. De nem tehettem mást, mint megígértem, hogy segítek neki. Ő igyekezett engem beljebb és beljebb csalni keresés közben. Éreztem bőrömön az elmúltak hidegségét, amikor fülemet, mintha sírás ütötte volna meg. Egy öreg fa mellett haladtunk el, ahogy bele néztem mélyen annak törzsébe, és a néhány méterrel előttem elevennek hit kislány nézett vissza rám üres tekintettel. Tudtam gyerek képében nagyobb esélyem van megölni a szörnyet, mintha hagyom visszaváltozni, így mögé léptem és kardommal lesúlytottam rá. Fájdalmasan rogyott össze. Tetemét őseim szentelt földjébe temettem el, azok őrizetére bízva, megfosztva őt a visszakísértés lehetőségétől.
Elátkozott szoros története
Tullich Elvodug
Utam során segítőimmel átkozott földre léptem, két hatalmas szikla közötti folyosón haladtunk. Az átok azokat sújtotta, kik szemüket kinyítva meglesik az élőholtakat. Így hát vakként fekete kendőt kötöttünk szemünk elé, és úgy haladtunk egymás kezét fogva előre.
Vezetőm pedig még utunk elején letört egy bodza ágat, és azzal tapogatta ki nekünk az útat. Már éppen elértük a kijáratot, amikor a zaj elviselhetetlenné vált, egyik hű társamon, egy szerzetesen, eluralkodva kíváncsisága kinyitotta szemét. Lassan éreztem, hogy egyre megfoghatatlanabb lesz keze kezemben, és egy lágy szellő elsodorta őt az élettől.
Végül is célt értünk és tanulmányozhattam a híres fekete rózsát, amelynek nedve megöli az élőket, a holtakat pedig feltámasztja. Tarizsnyámban örzöm e küldönleges méreg és egyben gyógyszernek egy kis üvegcséjét.
