Sorsok
Aseel Assaye
Alkonyodott.
Izzanak a csillagok.
Odafent éberek az angyalok.
Fehér ujjukon sorsok szála,
gyermekien nevetve-játszva
jövőt sejtenek.
Odalent szenvednek az emberek.
Édesanya melléhez kapja
óvva ringatja de a kis magzata nem felel.
Mert a fagy vitte el.
Gazdag úrfi sétál haza,
nem tudja,a veszély maga
mögött rejtezik.
Mert a pénzét elveszik.
Angyalok fent az égben
tiszta fénylő selyem kékben
mulatnak. Új lelkeket kutatnak.
Így szól az egyik: “Nézd azt a cifrát!”
Felel a másik: “Ne azt a birkát! Tudok jobbat,ott jön ni!”
És elkezdenek nevetni.
Sorsunk szála
életek száza
ő tőlük függenek.
Kikerülni,elkerülni
a végzetet nem lehet.
Sárga csillag, most már pirkad,
ideje neked eltűnni.
Angyalok is lepihennek
hagyják a sok-sok lelket
magára
a megváltó halálra…
Lelkiismeret
Aseel Assaye
Kinézek az ablakon elbámulok messze
valahol a szemem megakad egyszerre.
Ki az? Mi az? Nem tudom.
Túl messze van, nem látom.
Hirtelen elindul, s a fényre kitisztul.
Árnyék vagy te és csak este dugod ki az orrodat?
Sétálgatsz a búzamezőn, majd elkerget a pirkadat?
Hosszú köpeny fekete testén,
kicsit bizarr ezen az estén ily rémet látni.
Nem tudok várni.
Elindulok.
Ő megretten, nem jön tovább
alakja egyre furcsább
ahogy a szél köpenyét tépi
elkezdek nagyon félni.
Fekete karjait a magasba tartja,
így jelzi, nagy a hatalma
de én felé lépkedek
szívem kissé megremeg.
Hűvös az éj, fázni kezdek.
Visszamenjek?
ezen merengek
De a lábam nem enged
rabja lettem a lénynek.
Fekete köpeny, fekete tagok
csak ő és magam vagyok
és kedvesen int felém
mintha nem is lenne rém.
“Eressz el! Béklyód szorít!”
kiáltok fel hangosan
ő csak suhan, egyre suhan
míg a karja hozzám ér
eremben meghűl a vér.
Lázas álom nem lehet több
elfutnék, de nem tudok.
Így szól mély és érces hangon
“Nyugtot neked nem hagyok,
a lelkiismereted vagyok!”
Hontalanul
Aseel Assaye
Elvesztettem mindent, és most semmim sincsen,
Rohad a nadrágom, s szakad már az ingem.
Kóválygok valahol kint az árok partján,
Szabadon, gond nélkül és mégis olyan árván.
Sírok is, nem is,nem tudom hogy mi lesz,
lesz-e olyan ember, ki oltalmába vesz.
Éganyánk ölében nagyot álmodok,
házat, kocsit, pénzt s egy szebb világot.
Viszket minden tagom,büdös is vagyok,
nem csak kívül, belül is rohadok.
Mindenki megvet,nem is csodálom,
hisz az embereket én is utálom.
Ti tettetek ezzé, kedves társadalom!
nálatok van a szó,a döntés,a hatalom!
Elvettetek mindent,földönfutó lettem,
kár hogy ez ellen semmit sem tehettem,
Laikus bolond, én,ki nem figyel másra,
csak a megrögzött pénzhajkurászásra.
Észre sem vettem,hogy eladtam a lelkem,
vigye el az ördög, nem kell már nekem.
Hallja a vliág, amit most mondok,
ne gyötörjön titeket anyagi gondok,
a pénz nem más mint maga halál,
tönkre tesz mindenkit, ki az útjában áll!
Elátkozott szoros története
Tullich Elvodug
Utam során segítőimmel átkozott földre léptem, két hatalmas szikla közötti folyosón haladtunk. Az átok azokat sújtotta, kik szemüket kinyítva meglesik az élőholtakat. Így hát vakként fekete kendőt kötöttünk szemünk elé, és úgy haladtunk egymás kezét fogva előre.
Vezetőm pedig még utunk elején letört egy bodza ágat, és azzal tapogatta ki nekünk az útat. Már éppen elértük a kijáratot, amikor a zaj elviselhetetlenné vált, egyik hű társamon, egy szerzetesen, eluralkodva kíváncsisága kinyitotta szemét. Lassan éreztem, hogy egyre megfoghatatlanabb lesz keze kezemben, és egy lágy szellő elsodorta őt az élettől.
Végül is célt értünk és tanulmányozhattam a híres fekete rózsát, amelynek nedve megöli az élőket, a holtakat pedig feltámasztja. Tarizsnyámban örzöm e küldönleges méreg és egyben gyógyszernek egy kis üvegcséjét.
Sivatagban Rózsa
//Erik Dwoorak verspályázatára//
Messze földön híres, csodaszép dáliák,
Megkapják mind őket az erős daliák.
Messze földön nyílik sok virító virág,
Utánuk vágyakozik a kertészdiák.
Mit tegyek, ha én nem vagyok egy nagy vitéz?
Mit tegyek, ha nékem nem ad nőt Az Ítész?
Mit tegyek, ha még tulipánt sem találok?
Mit tegyek, ha eszem elveti az álmot?
Csak egy kéne nékem, csak egy árva virág,
Megváltozna számomra az egész világ!
Ó, csak egy kis satnya szegfű lenne nekem!
Az a satnya szegfű maga a szerelem!
Csoda módjára e kérést el nem veték,
A szerelmet kértem, és megadá az ég!
A kertészdiák csak örül szívdobogva,
Olyan ez néki, mint sivatagban rózsa!
Homokos pusztaság, forró itt a világ,
És e sivatagban sohase nő virág.
Ha kinő a virág, az hatalmas csoda,
A szerelem is az, sivatagban rózsa!
Csodák csodájára te eljöttél hozzám,
Egyetlen szerelmem, sivatagi rózsám!
Erre a csodára szívem nagyon büszke,
De van egy kis hátrány: A rózsán van tüske!
/Berkenye műve/
Erik Dwoorak novellapályázatára 2.
Márvány Magund
Jó napot!
Küldeném művemet, apró novellámat, a klánomról, a Jégtüskékről.
A klán, ahol élek
Márvány Magund vagyok. Sírkészítő. A Márványlak tulajdonosa. Ha én nem lennék, nem lehetne hova temetni a holtakat. Fontos törpe vagyok Ötbánya életében, a Jégtüskék életében. Ugyanis ők az én klánom.
Otthont ad nekem a Jégzug. Ez a kedves kis hely, mely olyan, mint Márvány Mirarilla nagymamám erdőszéli lakása: Egyszerű, nem nagy, mégis annyi minden fér bele, hogy azt el sem lehet képzelni. Például elfér benne az én Márványlakom is.
Ez a ház ősrégi ház, még az Öt Család előtt is itt állhatott. Klánom csak bérli, hiszen nem vagyunk a leggazdagabbak, amennyi pénzünk van, azt meg saját magunk fenntartására próbáljuk fordítani. E helyen gyülekeznek egy klánná Ötbánya művészei, költők, írók, szobrászok, festők, csepűrágók, no meg persze a sírgyártók. A sírgyártás nagyon fontos munka. A Jégzugban van a Márványlak, az én kis üzletecském, ahol mindenki számára szívesen adok sírhelyet, nagyon olcsón, beleszámolva az áfát is.
Ma reggel korán keltem. Mondtam magamban, ma elmegyek bevásárolni. Kiléptem a Márványlak (a sírkészítő műhely) ajtaján, egyenest a Jégzug aulájába. Nyugalom árad ebből az aulából, itt szoktunk pihengetni, társalogni, beszélgetni. Eszembe jutott, hogy a klánvezérnek jelentenem kell a sírkészítési ügyleteimről. Elmentem a Könyvek Termébe, ott sok könyv van, bár én nem szoktam olvasni, meg hát nem is tudok. Törpe vagyok, nem tudós! A Könyvek Terme végén van a vezéri iroda, ott jelentettem a vezírnek, hogy mit é hogy tettem az elmúlt időkben. A vezér egy Fellus Fanchea nevezetű ember, elég nyurga alak, biztosan nem tudná olyan jól készíteni a sírt, mint én. Indultam A Megvilágosodás Kertje felé, hiszen ebben a pompázatos ligetecskében van a Jegeskút, melyet én készítettem. Ez egy kék kőből faragott kis víztározó, itt torkom szárazságát ontottam. Találkoztam Szuzurannal, klánunk egyik legügyesebb költőpalántájával, aki nagyon jó költeményeket írogat, mindig megkérem, hogy olvassa fel nekem. (Mert olvasni nem tudok. De nem is kell egy törpnek olvasni tudnia! Egy törp legyen jó munkásember, nem holmi okoskodó bölcselkedő istentuggya mi a csuda!)
Észrevettem, hogy Berkenye, a kertészifjonc már megint nincs itt. Biztosan elaludt. Felrohantam az emeletre, itt vannak a szobák, és berontottam egy szobába. Akkor döbbentem rá, hogy az nem a kertészdiák aprócska otthona, hanem Draheré, a kedves hölgyeményé, aki oszlopos mindent tevő a társaságban. Átosontam Berkenyéhez, ahhoz a zöld ruhás elfecskéhez, aki ijedten ébredt fel. Mondtam neki, hogy ha törp lenne, rögtön felpofoznám, mert ha egy törp ilyen lusta, akkor az már nem is törp!
Az aulába visszaérve köszöntem Amor Hamennek és Albanach Lynchnek, akik a katonapoéták sorait erősítik. Jó barátok, és ember létükre egy kis erő is szorult beléjük. Mentem a kovácsoltvas kapu irányába, biccentettem a védő őrnek, Fargosznak, aki életét és vérét is feláldozná klánjáért, pedig egy fél-ork.
Mikor visszatértem bevásárló körutamról, Fellea Fanchea diplomata kisasszonnyal találkoztam, aki mindig megy valahová, ő már csak ilyen szorgos és minden lében kanál hölgyike. A Márványlakban pedig felvettem az újabb rendelést, egy sír készítése egy halott elf számára. Ej, ezek az elfek ilyen nyápic népek, könnyen halnak! Rhea Tortois a holttestet bebalzsamozta, bekenceficézte, én pedig faragtam ennek a gyenge elfecskének egy szép, díszes, levelekkel tupírozott sírt. Nem érdemli meg, de sokat fizettek érte a szülei.
No, ennyi volt az én egy napom. És mivel engem a klánban mindenki ismer, én is mindenkit ismerek a klánban, így az én napomba beletartoznak ők is, az én életembe beletartozik az egész klán. Az én életem, az én otthonom, és semmire sem cserélném el. (Na jó, ha adnak párszáz ezer aranytallért, meggondolhatom!)
Tűz és Jég
Fellea Fanchea:
Tűz és Jég, ha összeér,
Egymás mellett meg nem fér.
A Tűz rögtön elalszik,
Jég helyén Víz leledzik.
Tűz, Jég egymást pusztítja,
Jég a Tüzet nem szítja,
Tűz a Jeget olvasztja,
és a Vizet marasztja.
Tűz és Jég, két ellentét,
Élvezd a Tűz erejét,
Nyáron lehűthet a Jég,
Mégis lehet ez a vég.
Tűz és Jég, az ihlető,
pusztító két nagy erő.
Ha Tűzbe mész, megéghetsz;
Megfagysz, ha mész a Jéghez.
Draher:
Keringő
Egyszer, a határon
Történt a bálon,
Hogy a tánc közepette
Társat cserélt két kicsi lepke.
Egyikük a nemes Jég,
Ki nagyon sokat bír,
Másikuk a heves Tűz,
Ki elevenen megfőz.
Saját társát mindük féltette,
Keresésükkel ment el az este.
Persze nem mindenkit kötött le
Eme csekély csere, csak őket, kettőjüket.
Elhangzott a felszólítás:
`Táncba emberek, lepkék, gyermekek!
Fiatal még az éj, gyertek, gyertek, gyertek!`
S Tüzet Jég szólítá meg:
`Nos, úgy vélem,
Egyedül maradtunk mindketten.
Nem lenn kedve esetleg
Egy keringőre énvélem?`
Saját párjukat elfelejtették,
És együtt éltek, míg
Előkerült az ő kicsi társuk
S boldogságuknak határát sem lelék.
Ám a tánc végén,
Mikor már minden alszik rég,
Elaltatta egymást
A Tűz és a Jég.
Apró történet
Volt egy lány, egy szőke lány,
belépett egy gyilkos klánba.
Rájött, hogy a gyilkos klánnak
e világban nincsen párja.
Ez a lány, e szőke lány
Tagja volt a gyilkos klánnak,
Az a klán, a gyilkos klán,
gyilkosa lett eme lánynak.
Hogy miért, hogyan és miért
ölték meg ezt a leánykát?
Mert a lány, a szőke lány
nem tudta tartani száját!
Mert a lányka, szőke lányka
a titkokat elpletykálta,
s mikor visszament a klánba,
mérges tőrt döftek hátába!
Ihlető szavak
Fellus Fanchea: Ihlető szavak
Ihlető szavak
Mélyről jövő, apró szavak,
Fentre megy vagy lejjebb halad?
Ha süket vagy, lásd a jelem,
Ha vak vagy, hallj, és jöjj velem!
Ihlet, ihlet, apró szavak,
Nem megy el, hanem itt marad.
Ha néma vagy, adj jelt nekem,
Ha nincs lábat, szárnyalj velem!
Ihletőek eme szavak,
Egyik sem megy, nem is marad.
Ha nincs eszed, úgy is mondja:
Az élet nem habostorta.
